Bemutatkozás

Minden labirintusnak van kijárata…

Jakab Krisztina vagyok

klinikai szakpszichológus

Szakmai és magánéletem során is azt tapasztaltam, hogy az emberek többsége – ha időt és figyelmet fordít rá – képes megbirkózni az élet adta kihívásokkal. Természetesen nem mindegy, milyen jellegűek ezek a helyzetek, és hogyan tudunk rajtuk túljutni, de hiszek abban, hogy van kiút.

Meggyőződésem, hogy ha megszületik bennünk az elhatározás a változásra, akkor még a legösszetettebb élethelyzetekből is lehet előre vezető utat találni. Különösen akkor, ha rátalálunk arra a belső „aranyfonalra”, amely nemcsak a kiutat mutatja meg, hanem segít megérteni azt is, hogyan kerültünk bele a saját belső labirintusunkba.

Ebben szeretnék segíteni. Abban, hogy megtalálja a saját fonalát, és biztonságos, együttműködésen alapuló közös munkában elindulhassunk egy irányba.

Szakmai elhivatottság

Több, mint tíz éve dolgozom pszichológusként: pályafutásomat egy megyei kórház pszichiátriai osztályán kezdtem, ezt követően magánpraxisban kezdtem el dolgozni Budapesten.

A pszichológusi munka számomra hivatás – és éppen ezért a folyamatos szakmai fejlődést és minőséget tartom az egyik legfontosabb értéknek. Az a célom, hogy a hozzám fordulók valódi, mély segítséget kapjanak: ne csak elérjenek bizonyos célokat, hanem közben ismerjék meg és értsék meg magukat, hogy utána önismereti tudásukat egész életükben kamatoztatni tudják majd.

Empatikus, elfogadó, stabil környezetet igyekszem biztosítani – olyat, ahol van hely a kérdéseknek, a nehéz érzéseknek, és az új felismeréseknek is.